Fantázia
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Kaleido Star
     
Galéria
     
Multimédia
     
Neked!
     
Linkek
     
A Kaleido színpad

 

A Kaleido színpadot Kalos Eido alapította, akiről a nevét is kapta (KALos EIDO). Kalos fiatalkorában bűvészkedett, de miután megsérült, nem tudta folytatni. A fellépéseiből megkeresett pénzből felépítette az álmát, ami nem más, mint a színpad. Minden pénze rá ment, és miután rájött, hogy nem boldogul, megengedte Sarahnak, hogy segítsen neki (és mellette maradjon).    

A társulat nem más, mint egy cirkusz, de sokban eltér a többitől. Kicsit olyan, mint egy színház. Egy cirkusztól abban tér el, hogy itt nincsenek állatszámok, egy színháztól abban, hogy nem színészek, hanem artisták lépnek fel.

A színpadnál nagyon képzett artisták dolgoznak, de persze Kalos mindent megtesz a biztonságukért. Az előadások igen kidolgozottak, látványosak, sok hang és látvány effekteket tartalmaznak. Ebből kifolyólag, vannak, akik úgy hiszik, trükköt alkalmaznak.(Ezt az egyik részben szóvá is teszik.)

A színpad sikere nem csak az előadóktól függ. Ugyan az artisták adják elő a műsor, de nagyon sokan vannak, akik a színfalak mögül segítenek. Ők is mind fontos részei a társulatnak.

 

 

 

  


 

     

 

     
Bölcsesség
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Játék a chatben

Számolunk, de nem ám csak úgy. A lényeg az, hogy egy személy, ne írjon két egymás után következő számot. 

Példa:
X: 1
Y: 2
X: 3
Z: 4
     
Számláló
Indulás: 2006-04-21
     

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.